Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Takashi Rumiko

Az Inuyasha és Ranma alkotója

 

Takahashi Rumiko 1957-ben született Niigata-ban, Japánban. Már kiskora óta rajongott a mangákért, s elhatározta, Mangaka, manga-rajzoló lesz. Tanulmányait a Niigata Chuo Középiskolában folytatta, ahol a nagyra értékelt iskolai manga-klub alapítója volt. A gimnázium első éviben eldöntötte, hogy elkészíti első mangáját, és két év múlva meg is született első története, a Katte Na Yatsura (Az erőszakos emberek).

Az InuYasha-t 1996-ban adták ki először, InuYasha Sengoku Otogi Zoushi néven (InuYasha, a középkori tündérmese) , alig néhány hónappal a Ranma 1/2 befejezése után. A Ranma sikerei után számítani lehetett a következő sikersorozatra, ami el is jött: a történet annyira megfogta az embereket, amire Rumiko nem is számított. A történet egy Higurashi Kagome nevű diáklányra összpontosul, aki egy varázslatos kúton át a középkori Japánba kerül. Ott találkozik a félig ember félig démon InuYasha-val, akivel közösen kezdik összegyűjteni a törött Szent Ékkő szilánkjait.

Miyazaki Hayao

A Chihiro Szellemországban alkotója

 

Miyazaki Hayao 1941. január 5-én született Tókióban. Rajzolói munkásságát 1963-ban kezdte a Toei Douga stúdió egyik animátoraként. Itt tanulta meg az animáció alapjait.

1971-ben átment az A Pro-hoz, majd onnan a Nippon Animationhoz 1973- ban, ahol öt évig dolgozott a Masterpiece Theater című TV sorozaton. 1978-ban rendezte első sorozatait, pl. a Conan jövőbéli fiú-t. Ezután a Tokyo Movie Shinsha alkalmazásába lépett 1979-ben, itt rendezte első mozifilmjét, Lupin III: Cagliostro kastélyát.

1984-ben jelent meg a Nausicaä, amely a két évvel korábban kiadott mangán alapult. Az anime sikere vezetett ahhoz, hogy megalapíthatta saját stúdióját, a Studio Ghiblit, innentől kezdve animéinek rendezője, producere és írója is volt. Csillaga innentől még feljebb szaladt. A Mononoke hercegnő megkapta a Japán Akadémia legjobb filmnek járó díját, és a legnagyobb bevételt hozó film lett (kb 150 millió dollárral), amíg ezt a címet át nem vette tőle a Chihiro szellemországban.

Az animáción kívül Miyazaki san mangát is rajzol. Mangája volt a Nausicaänak például, amelyen 1982-től 1994-ig dolgozott.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

...

(oiuavnh, 2011.03.03 16:15)

És még egy-pár... :)
Arakawa Hiromu - Fullmetal Alchemist
Yazawa Ai - Nana (LL) Paradise Kiss
Yuki Kaori -Natsufuku no Eri
Kacura Masakazu - Ai
Kisimoto Masaashi - Naruto
Kisimoto Seishi - 666
Kobajashi Jin - School Rumble
Kubo Tite
Nihei Cutomu
Obata Takeshi
Tacumi Joshihiro
Takahashi Cutomu
Takahasi Rumiko
Takeutsui Naoko
Tanemura Arina
Watsuki Nobuhiro
stb...

Re: ...

(gokuvegetadbz, 2015.10.31 14:07)

én azt akartam írni hogy még nagyon sokan vannak de egyet a kedvencemet még kihagytad xddd na de nem baj xd

Légyszíves egyet még rakj bele :'((

(gokuvegetadbz, 2015.10.31 14:05)

Akira Toriyama-t is rakd bele lébyszíves ő a kedvencem kérlek ő is nagyon nagyon híres volt....nézz utána....amugy jo a oldal...kár hogy csak 2..

van még jaán animekészítő aki nagyon híres :)))

(gokuvegetadbz, 2015.10.31 14:02)

Megint én vagyok az a dragon ball rajongó. csak annyit mondok, hogy AKIRA TORIYAMA is nagyon nagy animekészítő és mangaka volt még mindig az hiszen él xdd. ő készítette a dragon ball nézz utna. Amugy régen és mont is szeretem az InuYasha-t de nem annyira mint a dragon ball-t még a sailor moon-t s kedvelem. xddd na mentem SAYONARA

hmm

(:)Karin-chan, 2012.02.20 10:17)

Szia, nagyon jo :D .....dee..... a kedvencemet,a narutot kihagytad :'(((

nana

(timi, 2010.11.03 21:49)

Kár h csak kettő de így is jó!!

melanee-chan@hotmail.com

(Melanee-chan, 2009.10.19 15:23)

Szija!

Szeretném kérni, hogy Masashi Kishimoto-t is rakd be a legnagyobb manga készítőkhöz,mert ő a Naruto atyja. Szóval Ő is megérdemli ezt a fajta kitüntetést!

Köszi!

csak

(Tomi, 2009.07.04 13:15)

csak 2 van??
kár